2015. december 27., vasárnap

Sok-sok fonal...

Nem is tudom, hogy 40, vagy már 50 dkg fonalnál járok...Jó sok fonalat felemészt mindenesetre ez a darab.





Az egyik ujja készen lett, jöhet a következő. Úgy döntöttem, hogy a válla vonalánál középen belekötöttem ugyanazt a csavart mintát, amit az elejébe középen. Szerintem jól mutat.

Nem egészen olyan lesz a formája, mint gondoltam, de tulajdonképpen így is tetszik. Ahogy készen lett ez az ujja, akkor döbbentem rá, hogy az általam kívánt fazonhoz még vagy 5-8 cm-rel lejjebb kellett volna vinnem a karöltőt. Így inkább lesz egy bő, A - vonalú hosszú pulcsi, mintsem poncsó.

Az alja vonalára kötött rövidített sorokkal viszont nagyon szép íves forma jött ki - ami most így, blokkolatlanul, még nem látszik ezen a képen.


2015. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!

Kilenc darab készült el belőle, háromféle színű gömbhöz. A nagylányom még szeretett volna arcot rajzolni nekik, szerinte így némileg ufó-szerűek :). Sajnos most ehhez nem találtunk itthon megfelelő eszközt, úgyhogy így maradtak, arc nélküli csillogó fejűnek.








2015. december 16., szerda

Mik lesznek ezek...?

Horgolós körökben találkoztam hasonló ötlettel: egy mandala - poháralátétszerű mintát félbehajtva felhasználni azt manótestnek, angyalkatestnek, majd karácsonyfadísznek. Nagyon megtetszett az ötlet. Úgy tűnt, ehhez nem szükséges horgolócérna, akár vastagabb fonalból is kivitelezhető, könnyedén, viszonylag gyorsan.





A poháralátét mintája innen való: http://tundertanya.blog.hu/2015/04/09/horgolt_poharalatet
fonal: Himalaya Everyday
tű: 3,5-es

Belefűztem zseníliadrótot karoknak és lábaknak, félbehajtva ragasztópisztollyal összeragasztottam. Filcből vágtam kis lábakat neki. A gömböt szintén ragasztópisztollyal rögzítettem a horgolmányhoz.


Tervezem még többféle színű gömbbel, többféle színű angyaltesttel elkészíteni. Még valami csillogást lehetne rá varázsolni, e célból talán körbehorgolom fényes szállal.



2015. december 9., szerda

Pár gombolyagos, ilyen...olyan...

Pár gombolyag ebből, pár gombolyag abból a fonalból...készen van végre ez a teljesen egyszerű, mindennapi használatra szánt raglán pulcsim. Felülről lefelé, egyben, szaporításokkal raglánvonalat kötve, egyenes nyakrésszel.

Nagyon tetszenek ezek a színek így együtt: olyan lágy, pasztell, a lilás fonal élénksége meg feldobja az egészet.






A lilás-rózsanínes árnyalatú fonalat eredetileg az egyik lányomnak szántam, de így önmagában ez a szín mégsem tetszett neki. Azért nem csodálkoztam. Valahogy a neten látott kép alapján más árnyalatot képzeltünk el mindketten. Egy-egy csík erejéig azért felhasználtam belőle egy neki készült darabban, de most a többi az enyém lett.

A többi fonal szintén olyasmi, amiből volt pár gombolyag. Azt gondoltam róluk, egyszer jók lesznek majd valamire.

Az egyik szürke, a Punto, egy közepes vastagságú, pamut-akril kevert szálas fonal. Nagyon kellemes tapintású, jó kötni, jó fogása van, puha a kötött végeredmény. Volt belőle egy gombóccal itthon. Egyszer valamilyen kiárusításon vettem. Ha lehetne még kapni ezt a fajta fonalat, szívesen kötnék még belőle, de úgy tudom, kivonták a forgalomból.

A másik szürke, Himalaya Everyday, egy teljes egészében akrilfonal. Egyáltalán nem csikorgós, rendkívül puha, kicsit fényes felületű, olyan nagyon bársonyosan puha megkötve. Ebből készült a pulcsi alja és a két ujján alul a szürke felület. Eredetileg lovat szerettem volna horgolni belőle...hát, belement ebbe a pulcsiba :)

A világoskék fonal szintén egy kevert szálas fonal, fele pamut, fele akril. Valamivel vékonyabb szálú, mint a lilás és a szürkék. Pár gombolyaggal volt belőle itthon. Úgy döntöttem, pont illik ehhez a többi pár gombolyaghoz.

A  fehér fonal, a Lana Grossától egy nagyon kellemes tapintású, jó sodrású pamut-akril keverék fonal. Ezt a fonalat pont erre szántam, hogy egyéb fonalakkal kombinálva majd készül belőle valami.

4,5-es tűvel kötöttem az egészet, ami nagyjából rendben van több fonalhoz. A világoskékhez azért jobb lett volna egy 4-es, ami így némileg meglátszik a pulcsi kötésképen, némileg lazábbak azok a felületek.


fonalak:
- Drops Cotton Light (lilás)
- Schachenmayr Punto (szürke)
- Himalaya Everyday (szürke)
- Filo Blue Beach (világoskék)
- Lana Grossa Cottonmix 80 (fehér)





2015. november 21., szombat

Angyal és hóember

Kézműves foglalkozáson voltunk a plébánián. Ezekkel a kincsekkel tértünk haza:








2015. november 18., szerda

Újabb színátmenetes kezdemény

Egy újabb színátmenetes fonalat kezdtem kötni, Magic Baby az Ice Yarnstól. Mondhatni, ugyanolyan tulajdonságokkal bíró fonal, mint a Baby design. Ahogyan néztem, még a cm-re mért paramétereik is megegyeznek, csak a színük más.

A szoknyakezdemény alapját képező inspirációkat a Ravelry oldaláról gyűjtöttem. Többféle technika megtetszett, de nem találtam egy mintát sem, amit úgy egy az egyben megkötnék ezzel a fonallal.

Ki kellett próbálnom, milyen úgy szaporítani, hogy a szaporítás lehetőleg szépen belesimul a kötött felületbe. Ha a ráhajtásokat a következő sorban hátulról kötöm le, más kifejezéssel élve csavart simát kötök, akkor ez várhatóan így lesz.

A másik technika a hozzáilleszett kötött darab, amit már a cseresznyés ruhán kipróbáltam. Konkrétan láttam egy ilyen darabot, ahol a körben kötött szoknya derékrészéhez hozzá volt illesztve egy kelta csavartmintás, más száliránnyal futó betét. Valami ilyesmit szerettem volna csinálni most. Az egyetlen probléma, ami felmerült közben, hogy úgy tűnt, mégis kissé szorosabb lesz az a sor, ahol a hozzáillesztés történik. Azért, hogy ne húzzam meg nagyon ezzel a kötött darabot, minden második-harmadik szem illesztésnél nem hagytam ki szemet, hanem rögtön a következő sor szélszeméhez lllesztettem. Ugyan így is viszonylag szoros az illesztés, de legalább több a szemszám, valószínűleg így elég széles lesz azon a szakaszon is.

A csavart betét összeillesztése után majd körben felszedem a szemeket, és folytatom lefelé kötve a szoknyát, egyszerűen pár soronként körben szaporítva .




2015. november 16., hétfő

Cseresznyés ruha őszi fényben

"Anya, nagyon sokára lett készen!" - mondja boldogan, de kissé morgolódva. A Ravelry-s feljegyzéseimet nézve majdnem két hónap kellett neki. Igaz, közben mást is csinálok, illetve kötésechnikai problémák miatt le is álltam vele vagy kétszer.

Összesen 24 dkg fonal ment bele (Ice Yarns Baby Design), 3,5-es tűvel kötve. Ez volt az alapminta: http://www.ravelry.com/patterns/library/maxi-top---dress , amit aztán valamelyest variáltam.















Az ujjak leválasztása után három darabban készült a ruha teste, azért, hogy a színátmenetek nagyobb felületen érvényesüljenek. Az egyik szélnél mégiscsak varrnom kellett, mert a fordított sorok hozzákapcsolását nem tudtam olyan szépen kötni, mint a sima sorokat. Tulajdonképpen mindegy, melyik a ruha eleje vagy hátulja. Az egyik felületen két csatlakozási vonal van, az egyik a szép, sima szélszegélyes hozzákötött, a másik varrt - ami ugyan nem úgy néz ki, mint a szegélyes, de rendben van az is. Illetve a másik felületen középen van egy sima szélszegélyes összeillesztés.

A fonal nagyon puha, kifejezetten kellemes és meleg tapintású, bár picit azért szöszös. Nem tudom, hosszú távon hogyan fog viselkedni. Azért remélem, nem fog hamar göbösödni.

Nagyon tetszik ez a minta. Egyértelműen volt leírva, könnyű volt követni, és sok variálási lehetőséget rejt magában.


2015. november 12., csütörtök

Lila-kék

A fonalasdobozaim mélyén találtam ezt a befejezetlen nagyimintás...mit is?





Olyan szépek a színei az őszi napsütésben.

Nem is tudom, mikor kezdtem még ezt el. Az biztos, hogy valamikor régebben, mikor még ismerkedtem a nagyimintával. És már azt is elfelejtettem, mit szerettem volna belőle. Talán valamilyen lakástextíliát.

Úgy döntöttem, most mentem belőle, ami menthető, így, ebben a formában, méretben és minőségben. Nagyobbra nincs kedvem horgolni, az egyenetlenségeket most nincs motivációm kiigazítani, de a színei még mindig tetszenek, feltehetően a lányoknak is. Varrtam egy párnabelsőt, amit tömővatelinnel töltöttem meg, majd összevarrtam a nagyikezdeményt külső párnahuzatnak. Gombolás nem készült rá, nem levehető a belső huzatról.


tű: talán 3-mas, vagy 3,5
fonalak: Red Heart Baby (100 % akryl), és két egyéb pamutfonal, hasonló vastagságban, amiknek a neve már a feledés homályába veszett ...

2015. november 9., hétfő

Horgolt csillagok

Elég egyszerű a minta és elég gyorsan lehet vele haladni ahhoz, hogy esetleg majd folytatása is legyen ...

Régi vágyam valamiféle horgolt dekoráció, de eddig mindig más volt fontosabb. Majd talán most.

minta innen: http://ellenbloom.blogspot.com.au/2009/12/garland-of-stars.html
fonal: Schachenmayr Catania (100% pamut) és hasonlóak
tű: 3-as

Közben örülök az őszirózsáimnak. Annyira élénkek most a nedves őszi kertben.



2015. november 2., hétfő

Százszínű ősz, egyelőre egy gombolyagnyi

Még tavasszal vettem ezt a fonalat, most kezdtem el kötni belőle. Sokáig gyűjtögettem hozzá a lehetséges mintákat, szabásokat, mire eldöntöttem, hogy mi is illene hozzá, mit is szeretnék belőle. Egyfajta sweater poncho-t tervezek, vagy swoncho-t,  avagy magyarul most pulcsi poncsónak fogom nevezni. Ez egy olyan pulcsiféle, ami folyamatosan bővül lefelé, vagy máshonnan nézve egy olyan poncsó, aminek ujja is van.



Túl sok mintát nem akartam bele. Úgy gondoltam, ez a mélyebb textúrájú csavarás pont jó és pont elég ehhez a gazdagon színátmenetes fonalhoz. Most, hogy egy gombolyagnyi, azaz 10 dkg fonalat belekötöttem, úgy érzem, lehet hogy még majd lefelé az ujjába is teszek valami csavarásfélét. Talán még elbírna egy kis mintát.

Egy bökkenő van: jobban szúr így megkötve a fonal, mint az a gombolyag érintéséből várható volt....nagyon remélem, nem marad így. Mindenesetre próbálkozni fogok mindenféle praktikákkal, amik állítólag elveszik a gyapjúfonal szúrósságát és puhítják a szálat.

fonal: Himalaya Padisah (30% gyapjú, 70% akril)
tű: 5-ös




2015. október 21., szerda

Őszi eper

Ezt most csak úgy sebtében készítettem, az őszi miniatűr eperföld telepítésével egyidőben.

" Na de anya, az eper nem rózsaszín, hanem piros!" - hangzott az első felkiáltás...na de én most ilyen színű fonalakat tudtam  előkapni. Az eper magvai is hol sárgák lettek, hol fehérek.

Azért lehet, hogy többre is szükség lesz, nehezen osztozik meg a két lány négy szem epren, ráadásul egy kosárkában ;
 






A minta a Ravelry-ről való: http://www.ravelry.com/patterns/library/strawberry-9
Ez az amigurumi minta elég egyszerű ahhoz, hogy még én is tudjam követni, és szerencsére az összevarrása sem olyan bonyolult, hogy el lehessen rontani.


Úgy döntöttem, a kosárhoz is követek egy mintát, hátha így egyenletesebb lesz a szaporítás, mintha csak úgy fejből csinálom.
Ravelry: http://www.ravelry.com/patterns/library/rainbow-nesting-bowls-2
Most tudtam meg a leírásból azt is, mitől lesz valóban kerek egy ilyen alj, és nem hatszögletű. A színváltásokat azért inkább nem fotóztam le, azon még jócskán van mit javítani. Annak viszont örültem volna, ha van olyan tartása a kosárkának, mint az eredeti képen, de ahhoz valószínűleg más összetételű fonalból kellett volna horgolnom.

fonal:
- Schachenmayr Catania
- Steinbach Wolle Capri
- és egyéb hasonló tulajdonságú pamutfonal

tű: 2,5-es

2015. október 20., kedd

Jeges - Iceland pulcsi készen

A vége az lett ennek a fonalpárosításnak, hogy a pulcsi az aljára ismét beszínesedett. Sajnos a fehér fonal közel sem bírt olyan kedvező tulajdonságokkal, mint a Camilla, így a kifehéredés ötletét elvetettem kötés közben. Szerencsére a pulcsi kis tulajdonosa nem bánta ezt.

A nyaka megmaradt olyannak, ahogyan a kezdés adta, így egy kicsit visszapöndörödik. Szerencsére nem is túl bő, és nem is szűk, ez utóbbi viszont nagyon fontos.

Az ujját úgy kötöttem, csak hogy a fogyasztás egyszerűbben számolható legyen, hogy kötöttem bele két szem fordítottat. Így nem kellett folyton szemjelölőznöm, és utólag is viszonylag könnyű volt megszámolnom a sorokat, mikor fogyasztottam, mikor a második ujj kötésére került a sor. Esetleg legközelebb köthetném egyszerre a két ujját, akkor még az ilyen apró bosszankodások is elkerülhetőek.

A raglán vonal most nagyon tetszik ebben a formában: elöl-hátul bökve szaporítottam úgy, hogy hagytam közte két elválasztó sima szemet.












fonal:
- Ice Yarns Camilla Cotton, színátmenetes (100% pamut)
- egyéb, elvileg hasonló tulajdonságokkal bíró fehér mercerizált pamutfonal

tű: 3,5-es 





2015. október 18., vasárnap

Varrás nélkül...dilemmák

Most éppen ez a kislányruha van terítéken.

A kardigánkezdeményt bizony lebontottam, annyit mondogatta a lány, hogy ő inkább ruhát szeretne ebből a fonalból, és legalább térdig érjen ám! :)

Közben az a problémakör is előkerült, hogy hová tűntek a cseresznyék. A cseresznyék bizony nem tűntek el, csak némiképp átalakultak. Nagyon hosszúak az egyes sorok így körben kötve, máshogyan jönnek ki a színátmenetek, kisebb tömbökben, sőt, csak sorokban, gyakran váltakozva. De ezt egy 4 évesnek nehéz elmagyaráznom, meg hát őt mégis a cseresznyék érdeklik, hogy most miért nem látni őket. Ezért úgy döntöttem, hogy az ujjak leválasztása után a ruha további részét nem körben, egyben, hanem több darabból kötöm meg. Bevallom, nekem is sokkal jobban tetszik ez a fonal így, hogy nagyobb felületen terül el egy-egy szín, no meg a cseresznyék is előkerültek így.

Viszont varrni továbbra sem szeretnék. Az első harmad megkötése után sikerült kitalálnom, hogyan tudom hozzákapcsolni ehhez a következő külön kötött harmadot, még a sorok kötése közben. Nagyon megörültem ennek a technikának. Igazán szép "varrásvonalat" ad, olyan szép hosszú sima szemek keletkeznek abban a vonalban.

Video tutorial ehhez a művelethez:
- https://www.youtube.com/watch?v=3zPXZ4cu66Q&list=PLcBheJX-o6T-vzHnZQKefxp0i7muGL4OQ&index=33 annak a bizonyos ten stitch takarónak a technikája
- illetve még egy videó: https://www.youtube.com/watch?v=RE9VwPdN61M&list=PLcBheJX-o6T-vzHnZQKefxp0i7muGL4OQ&index=35

Időközben elérkeztem a harmadik harmad kötéséhez, és nehézségeim támadtak. Én azt gondoltam, hogy ezzel a technikával könnyedén hozzá tudom majd ugyanígy kötni a harmadikat egyszerre a már meglévő kettőhöz, de ez mégis bonyolultabbnak tűnik. A sima sorokban természetesen működik a dolog (az lesz a hátulja "varrásvonal"), de a fordított sorokban nem akar olyanra sikerülni. Hozzá tudom kötni ugyan, de nagyon más alakúak lesznek a szemek...és hát pont az az eleje, jó lenne, ha megegyezne a másik oldallal.






Ha kitaláltam a kivitelezhető megoldást, jelentkezem :)





2015. október 17., szombat

Őszirózsa

Őszirózsavirágok zenélő dobozban összegyűjtve...na ezt vajon ki alkotta? :)





2015. október 6., kedd

Lila Helena viselve


Helena névre keresztelték az eredeti modellt, amit a Ravelry-n találtam: http://www.ravelry.com/patterns/library/helena-2  Láthatóan az általam kötött darab erősen eltér az eredetitől, de azért a fő nyomvonalat ez a modell adta.






Rövidujjú nyári tunikát terveztem, vékony fonalból - no azért nem annyira nagyon vékonyból; a 3-mas tűvel még mindig csak barátkozom, és örültem, ahogyan kiderült, hogy végülis köthető ez a fonal 3,25-ös tűvel is, csak hogy legalább a lelkemnek jobb legyen az érzet, hogy egy lehetletnyivel gyorsabban haladok így.

A színt természetesen a lány választotta. Illetve már régebb óta kért egy teljesen lila felsőt, vagy ruhát, vagy bármit, csak lila legyen :). Jobban örültünk volna egy fokkal világosabb lilának, de ez az árnyalat is megfelelő.

A nyaka többszöri újrakezdés - bontás után alakult ilyenné. Hiába készítettem próbakötést, valahogyan többször is túl bőre sikerült készítenem a nyakát. Még ez is határeset, lehetne egy kicsit összefogottabb, de már nem volt kedvem még egyszer bontani - újrakezdeni. Viszont nagyon szerettem volna nem szögletes, nem egyenes nyakat, úgyhogy a kört csak pár sor + szaporítás után zártam. Végülis így leírás nélkül is egészen megfelelő vonalat sikerült kialakítanom a nyaknak. A szaporításnál rájöttem arra, hogy sokkal szebb lesz a vonala, ha nem az utolsó, vagy utolsó előtti szemeket szaporítom, hanem legalább 2-3 szemes szegélyt hagyok, és az az előtti szembe kötök duplán.






A tunikába a lány kérésére kétféle minta került. Nem így terveztem eredetileg. Én bőven megelégedtem volna azzal, ha az eredeti azsúrmintával kötöm végig a teljes hosszt, azonban ezt a leányzó unalmasnak találta, így választott hozzá még egy mintát, amit ő kagylómintának keresztelt el. Ezen a  mintán tanultam meg, mit jelent a középhangsúlyos dupla fogyasztás.

Az alja még tovább bővül. A legaljára kreált fodor valahogy ebből a fonalból nem adja ki olyan jól a formáját, de azért elfogadtuk így a helyzetet. Talán még többet kellett volna szaporítanom bele, vagy ki tudja...

A mellvonalhoz fűzött szalag utólagos ötlet. Ha valamivel szűkebbre vettem volna ott a lustakötéses bordákat, vagy alatta többet szaporítok, akkor anélkül is biztosan kiadná a szabásvonalat, így azonban jól jön ez a szalag bele. Mindenesetre a lánynak tetszik, hiszen szép fényes lila szalagról van szó :)






Kora őszre készen is lett, bár az időjárás hűvössége miatt jelenleg inkább mellényként van használatban.



fonal: Cheval Blanc Sunny, 100% mercerizált pamutfonal (25-30 dkg körüli mennyiségben...nem mértem le)
tű: 3,25-ös


2015. szeptember 23., szerda

Mostanában zajló kötési folyamataok

Egy fotókollázsban összegezve:


A szürke-rózsaszín-kék-fehér pulcsi már csak tisztázásra vár. Még sok-sok fonalvéget kéne eldolgoznom a befejezéshez. A gyerekpulcsi, a színátmenetes fehérrel keverve még ujjakra vár, méghozzá hosszú ujjakra. A leendő cseresznyés kardigán körkezdése többszöri bontás-újrakezdés eredménye. Végre megtaláltam a formáját.

2015. szeptember 18., péntek

"Őzláb csiperke pereszke gomba..."

Ahogy mentem a nagylányért az iskolába, most be is terembe hogy segítsek neki összeszedni a cuccait hétvégére, látom, milyen érdekes barkácsolmányok vannak a padokon. Technika órán készítették a gombákat tojástartóból, láthatóan nagy lelkesedéssel. Neki is ott sorakoztak a gombák, kifestve vagy festés nélkül, és persze azonnal folytatni szerette volna még. A kisebb szintén nagyon lelkes lett, ahogyan látta a padokon sorjázó gombákat. Megígértem nekik, hogy ahogy hazaérünk, készítünk hasonlót.

Megnéztük, milyen tojástartóból tudunk válogatni. Hamar kiderült, hogy az a fajta barnás színű alkalmas inkább erre a célra, amelyik magasabb, nem a tömzsi közökkel bíró.

Kivágtuk a tönköt és a kalapot, a kalap végét belyukasztottuk, hogy majd "belefúrjuk" a tönköt. Majd temperával nekiláttak a festésnek. Mielőtt a kalapot beleillesztettük volna a tönkbe, meg kellett várni, hogy megszáradjon a festék.





Őszi pöttyös gombák vegyesen:



Zöld réten pompázó légyölő galócák:



2015. szeptember 11., péntek

Nyakmelegítő fekete-fehérben

Augusztus végén pár nap alatt, sebtében készítettem ezt a nyakmelegítőt. A nyári fonalleárazásokat nézegetve kívántam meg ezt a szép cirmos fonalat, és megrendelve reménykedtem benne, hogy nem lesz nagyon szúrós. A tapasztalt kézimunkázók azt mondják, hogy a gyapjúra érzékeny bőrűek válasszanak merino gyapjút, az garantáltan puhább tapintású. A tapasztalat bejött. Ugyan azt nem állítom, hogy egyáltalán nincs semennyi érdesség érzete sem a bőrön, de valóban elég puha és nem szúrós ahhoz, hogy kellemes viselet lesz közvetlenül a bőrrel érintkezve is.

Olyan garbóféle-nyakat terveztem belőle, ami rendesen odasimul a nyakhoz, vastag, följebb is húzható, lejjebb is, és egy kicsit még szétterül a vállon.  Olyan mintát szerettem volna, ami kifordítva is jól mutat, színén és visszáján is, mivel a garbónyak tetejét visszahajthatóra szerettem volna.

3 sima - 1 fordított volt a minta, amit körbekötöttem, majd a fordított szemeket kezdtem szaporítani lefelé haladva. Az aljára érve 3 sima - 5 fordított lett az arány, ennyire lett kibővítve az alja.











Jól mutatna szettben ez a fonal - van még egy sapkára való belőle, kötésre vár ;)

fonal: Peo Silke, 100 merino gyapjú
4,5-es tűvel kötve
összesen 2 gombóc, azaz 10 dkg fonal 1-2 méter híján











2015. szeptember 9., szerda

Barkácsklub

Falevelekből és ágakból készült az iskola udvarán, óraközi szünetben. Amolyan igazi minden idők gyerekjátéka ez, abból, ami a keze ügyébe került. A gyerek elmondása szerint sokan csatlakoztak az ötletéhez, egyre többen szerettek volna kishajót, így barkácsklubot alapított :)



2015. szeptember 6., vasárnap

Színek és színek...Iceland

Iceland raglán pulcsi, ezt a nevet adtam az újabb készülő lányka raglán pulcsinak a Ravelry-n.

fonal: Camilla Cotton az Ice Yarns-tól,  100% pamutfonal, olyan catania-típusú, 3,5-es tűvel kötve


Tulajdonképpen el vagyok ragadtatva ezektől a színektől. Annyira harmonikus az átmenet, annyira szépen illenek egymáshoz. Lefelé haladva hozzáadtam egy hasonló tulajdonságokkal bíró névtelen fehér színű fonalat, csíkozva, egyre több fehérrel, majd hagytam kifehéredni...
Sajnos a tervektől eltérően máshogy folytattam. Eredetileg úgy gondoltam, hogy a vállrésznél a színátmenetes fonallal kötök, aztán lefelé menet fokozatosan kifehérítem, majd fehérrel lesz befejezve az alja. De bizony azt tapasztaltam, hogy az Ice-os fonalhoz képest a másik jóval gyengébb minőségű, olyan kis merev, gyakorlatilag nem bírom egyenletesen kötni. Míg a Camilla olyan jó kis rugalmas, puha, de mégis tartása van. Jó kis fonal nagyon, az a helyzet :)...szemben a másikkal...De a színhatást nem akartam veszni hagyni - ekkora darabot meg nem fogok bontani, úgyhogy visszacsempésztem a Camillát az aljára, azzal lesz befejezve.

Messze még a pulcsi vége, főleg, hogy hosszú ujjúnak tervezem. Remélem, szépen összeáll majd a fonalak különbözősége ellenére.

2015. július 30., csütörtök

Cseresznyés vagy virágos legyen?

Muszáj volt belekötnöm ebbe a fonalba. Élőben nem is tapogattam, csak bíztam benne, hogy az Ice Yarns babaakrylja tényleg puha. És valóban az.

Íme a kötéspróba, innen nézve:

...vagy onnan...:

Elbűvölnek a színátmenetes fonalak. Ez a fonal, a hosszú színátmeneteken túl még mintát is ad ki, mintha valamiféle norvégmintát kötne az ember. Lányka kardigánt tervezek belőle. A lány a cseresznyét egyelőre nem igazán látta bele, csodálkozva kérdezett vissza, hogy na de hol (mondjuk fürtökben lógva?)...a virágokat annál inkább. Viszont mivel felülről lefelé tervezem kötni, a zöld szín mindenképpen hamarabb fog jönni mint a pink, hát marad a cseresznye.

fonal: Baby Design az Ice Yarns-tól (100% akryl), itt 4,5-es tűvel kötve. Nagyon-nagyon puha, semmi csúszós-szúrós-csikorgós műszálérzet nincs.



2015. július 24., péntek

Lilaság

Rózsás halvány lila, így jelölték meg ennek a fonalnak a színárnyalatát, amit a leányzó kinézett magának. Ez lesz belőle:


Az eredeti mintát, ami a ravelry-n található (Helena) a lány átalakítva kérte. Felső lesz belőle, nem kardigán, és a v alakban cakkozó azsúrminta pár ismétlődése után kért egy másik mintát, az aljára meg fodrot...az még távolabb van valamivel. Főleg, mivel a megrendelt 4 gombócnyi fonal majdnem teljes egészében elfogyott.

fonal: Cheval Blanc Sunny 100% pamutfonal, gyönyörűen fénylő, rugalmas, és vékony. 3,25-ös tűvel kötöm.

2015. július 2., csütörtök

Türkiz és zöldek

Éppen ez blokkolódik:


Egy türkiz kedvelőnek készült, zöldekkel kiegészítve, csak mert a türkiz színátmenetes fonal önmagában kevés lett volna bármire is.

Igazi színterápiás élmény volt horgolni!

2015. június 30., kedd

Tunika szalagfonalból liliommal

A négy liliomhagymából egy nyílt ki, ez a csodaszép, erőteljes színű.


Ezzel egy időben készült el a szalagfonalból a nyári tunikám. Egy bejegyzésbe teszem a kettőt, mert szerintem annyira illik a liliom színe a szalagfonalhoz, csak a fonal visszafogottabb árnyalatú.

A tunika felülről kezdett, ráhajtásos raglánvonallal. A kezdés egy az egyben ez alapján a szalagtunika alapján történt: kék tunika szalagfonalból, tulajdonképpen a szalagfonal megkívánása is innen történt.

A nyakánál elöl szerettem volna egy kis kivágást lefelé, ezért nem rögtön kötöttem össze körben. Végülis megfelelő, bár kicsivel mélyebbre is hagyhattam volna, úgy kényelmesebb lenne.

fonal: 32 dkg Spine Print az Ice Yarns-tól (50% pamut, 50% akryl), 5,5-es tűvel.

A fonal címkéjén 4-es tű szerepel, azonban a szalagfonalakat ajánlott lazábban kötni, úgy jobban érvényesülnek. Így próbálkoztam nagyobb tűvel. Végül az 5,5-es tűnél megálltam, de tulajdonképpen elbírt volna még vastagabbat is.

A kötés vegyes élmény volt, azért az első két gombóccal megkínlódtam, de utána belejöttem. A fonal gombócban nagyon puha, azonban kötésnél nagyon máshogy viselkedik mint egy egyéb, hagyományos sodrású fonal. Ez a fonal lapos, széles, egyszerre csúszós és közben tapad, fogja is a tűt. Meg kellett szoknom ezt az érzetet, hogy nagyjából egyenletesen tudjam kötni.

Sokat gondolkoztam, legyen-e benne minta, vagy vajon elég lesz maga a fonal színátmenetessége. Tulajdonképpen ez az első felülről kötött felsőm, amibe tettem mintát már a nyakvonaltól, mondjuk úgy, hogy végre mertem bele mintát tenni. Kipróbáltam háromféle azsúrmintát, végül emellett döntöttem. Ez egy elég széles minta, a ráhajtások adta lyukak és összekötések elég jól érvényesülnek a színátmenet közepette is, a kétoldali csavart minta már kevésbé. Viszont ez a kis csavarás összetartja az egészet.

Az eleje és háta középen végigfutó minta: Sandra magazin no. 13.