2015. szeptember 11., péntek

Nyakmelegítő fekete-fehérben

Augusztus végén pár nap alatt, sebtében készítettem ezt a nyakmelegítőt. A nyári fonalleárazásokat nézegetve kívántam meg ezt a szép cirmos fonalat, és megrendelve reménykedtem benne, hogy nem lesz nagyon szúrós. A tapasztalt kézimunkázók azt mondják, hogy a gyapjúra érzékeny bőrűek válasszanak merino gyapjút, az garantáltan puhább tapintású. A tapasztalat bejött. Ugyan azt nem állítom, hogy egyáltalán nincs semennyi érdesség érzete sem a bőrön, de valóban elég puha és nem szúrós ahhoz, hogy kellemes viselet lesz közvetlenül a bőrrel érintkezve is.

Olyan garbóféle-nyakat terveztem belőle, ami rendesen odasimul a nyakhoz, vastag, följebb is húzható, lejjebb is, és egy kicsit még szétterül a vállon.  Olyan mintát szerettem volna, ami kifordítva is jól mutat, színén és visszáján is, mivel a garbónyak tetejét visszahajthatóra szerettem volna.

3 sima - 1 fordított volt a minta, amit körbekötöttem, majd a fordított szemeket kezdtem szaporítani lefelé haladva. Az aljára érve 3 sima - 5 fordított lett az arány, ennyire lett kibővítve az alja.











Jól mutatna szettben ez a fonal - van még egy sapkára való belőle, kötésre vár ;)

fonal: Peo Silke, 100 merino gyapjú
4,5-es tűvel kötve
összesen 2 gombóc, azaz 10 dkg fonal 1-2 méter híján











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.