2018. július 2., hétfő

Júniusban

A rendkívül sűrű tavasz végi - nyár eleji időszakban nagyon-nagyon sajnáltam, hogy alig tudok időt szakítani kézimunkás hobbijaimra. Ilyenkor sajnos megszaporodnak az elkezdett, bontott, folytatott de elfelejtettem a mintát darabok. Pedig nagyon üdítő lenne már végre egyben látni valamit, vagy legalábbis közel a befejezéshez.

Pihentető dolog tud lenni kötésminták kipróbálása, pláne, ha azt sikerül valamelyik meglévő fonalamra alkalmazni. Ez az Ice-os szalagfonal tavaly óta pihen a fonalraktáramban, várva a megfelelő alkalomra és mintára. Nekem nagyon tetszik az összhang, el is indult belőle egy felsőkezdemény. Most érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy valahogyan a mintát a karöltő fogyasztásával össze kellene hoznom, ami egyelőre több bontás után sem sikerült.




És ami a kertben fog kékülni, ez a tavaly ültetett kékszakáll bokor. Örülök neki, hogy már is bontja virágfürtjeit, melyek úgy tűnik, fokozatosan veszik fel a kék színt.





És a rózsaszínek, melyek idén átültetésre kerültek, az újonnan telepített sásliliomok mellé.


bugás lángvirág




veronika virág




És egy tavasszal kialakított vegyes virágágy, ahol a zsályák még éppen virágoznak, a méhbalzsamok pedig már elnyíltak.