2018. augusztus 20., hétfő

Bambuszfonalból

Elkészült a nyári (tavaszi?) bambuszfonalból készült felsőm. Egyelőre még mindig annyira forró és párás a levegő nap közben, hogy nyáriként még egyetlenegyszer sem vettem föl, annak ellenére, hogy érezhetően nem lesz azért annyira meleg ez a bambuszfonal.

A fonal címkéjét még jókorán levettem, így sajnos a pontos összetétele a fonalnak már előttem is a homályba vész...Emlékeim szerint pamut-bambusz keverék fonal (az Ice Yarns-tól).




Minta tekintetében sokszoros próbálgatás után úgy döntöttem, ez a rombuszos csipkeminta még érvényesül valamelyest ebben az erős színátmenetes fonalban is. Mindenesetre jó tapasztalat volt egy ilyen jellegű mintát végigkövetni,  és összességében szerintem jól is áll ennek a fonalnak.



Felülről lefelé kezdtem, raglán ujjakkal, körben egybekötve. Az elején a nyaka mélyített, a passzét utólag szedtem föl. A mélyített nyakat jelen esetben úgy értem el, hogy pár sor erejéig csak a hátulját és a két ujját kötöttem, utána szedtem föl szemeket az elejének és kötöttem össze körbe a darabot.

A nyaka felszedése egészen jól sikerült, végre meg tudtam lyukak nélkül, egyenletesen csinálni.



Összesen 34 dkg fonal, 3,5-es tűvel kötve, a passzék 3-mas tűvel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.