2017. október 3., kedd

Októberi színek

Itt van az ősz, jönnek a hűvösebb napok, nagyon sürgetővé válik ilyenkor, hogy valami meleget kössek a kinőtt darabok helyett.

Magic Bulky (Ice Yarns, 100% akrilfonal) fonalból készül ez a kardigán. Egyelőre kalandos a készülő ruhadarab útja. A fonalat vettem az egyik gyereknek, ahogy elkezdtem kötni, mégsem tetszett neki, megtetszett a másiknak, hát legyen az övé... Kiderült, hogy az ujját másodszori bontással sem sikerült pont az elképzeléseinek megfelelően formáznom (vagy túl szűk, vagy túl bő, most éppen enyhén buggyos), de így ránézésre és belebújva ismét megtetszett a másik gyereknek, akinek eredetileg ezt a fonalat vettem :) Reménykedem, hogy valamelyikőjük csak hordani fogja. A cipzárt még valahogyan bele kell majd bűvészkednem, illetve még a másik ujja is hiányzik.



A színátmenetes fonal tobzódik a színekben, mint ahogyan az őszi kert is.

Az idén szokatlanul későn virágzó pillangóvirágok:






a dáliák még mindig hozzák az új virágfejeket:




Ezt a virágot magról vetettem, és időközben elfelejtettem a nevét... nem sok kelt ki belőle, csak pár tő az egész zacskóból. Kezdetben úgy tűnt, nem lesz igazán látványos. Hozza ugyan szépen a virágait, enyhén bokrosodik is, de hát az a pár szál nem igazán tud érvényesülni a többi növény között. Aztán szeptember végére így elburjánzott, hatalmas bokorrá növekedve:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.