2016. május 6., péntek

Májusi ruha

Májusra lett készen. A Ravelry-s feljegyzéseim szerint február elején kezdtem el kötni.


Azt gondolom, erre az időjárásra még pont megfelelő lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy nagyobb nyári melegben hordható. Ugyan a Drops Cotton Light, amiből készült, nyári fonalnak mondott, és valóban olyan hűvös érzet is, de mégiscsak vastagabb. Persze kinek mit jelent a nyár.

Ezt a fonalat nem volt túl egyszerű kötni, eléggé látszanak is az ebből fakadó kötési egyenetlenségek. Ez a csavart-azsúrminta, amit belekötöttem is eléggé rusztikusan néz ki benne: nem olyan sima, inkább jócskán kidomborodó, olyan térbeli. A Ravelry-s bejegyzések alapján sokan nem tartják igazán alkalmasnak ezt a fonalat csak simakötésre, mert könnyen szálasodik, közben tapad, nehéz egyenletesen kötni.
Az ára viszont nagyon kedvező, és a kötött végeredmény is egy nagyon puha, kellemes tapintású ruhadarab. Kissé ugyan nehéz lett, húzza is a súlya lefelé rendesen. Reménykedem, hogy ebből fakadóan nem fog nagyon kinyúlni.

Felülről egyben, körben kötött raglán, lyukas-ráhajtásos szaporításokkal. Pár sort síkban kötöttem, utána csatlakoztattam csak a kört, további szaporításokkal az eleje kivágásához, hogy ne egyenes, szögletes legyen. Eredetileg szerettem volna még kötni hozzá egy nyakrészt, azért így eléggé kivágott, de jelenleg a leányzó ennek ellenáll, úgyhogy most marad így a ruha.

A csavarásos azsúrminta végigfut az elején, és a szoknyarész két oldalán.




A csípő körül pár szelvényes szaporított sávok következnek, kétsoronként szaporítva, de csak az egyik irányba, majd a szoknyarész egy konkrét minta alapján kötve, amiből már szoknyánk is van itthon. Minta innen: http://www.ravelry.com/patterns/library/summerskirt-with-kitten


fonal: Drops Cotton Light (50% pamut, 50% polyester), 570 gr fonal összesen
tű: 4-es

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.