2017. december 4., hétfő

A kardigán

Elkészült az első kötött kardigánom. Nem is gondoltam eddig bele, hogy egészen idáig nem kötöttem egyet sem, csak pulóvereket. Ugyan ez gyerekméretben készült és jó vastag fonallal, de mégiscsak egy kardigán.



Kalandos utat járt be a megkezdett kötés, mire ruhadarab lett belőle. Eredetileg a kisebb gyereknek vettem a fonalat, aki ahogyan meglátta benne a szerinte túl sok világoskéket, inkább lemondott róla. Időközben megtetszett a nagyobbnak, szerencsére a megkezdett mérte őrá is ráigazítható volt, ugyan némi módosításokkal. Ahogyan haladt előre a kötés, egyre nagyobb felületen mutatva a színárnyalatokat, azonban egyre inkább kiszeretett belőle, mondván ez neki túl színes. 

Szerencsére, és persze hogy a fonal meg a munka ne vesszen kárba, és hogy újabb fordulat álljon be a történetben, a kisebbnek ismét megtetszett a kardigán. Az egyik ujja addigra már jó hosszú lett, vagyis pont a nagyobb gyerek mérete, amit így igazíthattam rá a kisebbre. A kisebb ekkor már kézbe vette a kardigánja sorsát, és gombokat is rendelt rá - ajjaj, hát ez eredetileg cipzárosnak készült, vagyis hát nem készültek gomblyukak a kötésbe. Utólag tágítottam ki szemeket és varrtam körbe gomblyuknak. Lehetne szebb is, de azért a célnak megfelel. A zsebet is utólag illesztettem rá. Alul szedtem föl szemeket hozzá, az oldalát viszont varrtam. Ez utóbbi megoldáss illeszkedhetne simábban is  a kardigán testére, de most ez is megfelel a célnak.



No de a kardigán végülis elkészült, és még gazdája is lett. Jelenleg 'kényelmes, puha, de túl meleg' jelzőt kapott, úgyhogy keveset hordják.



minta: egyszerű raglánkezdés fentről lefelé, utólag hozzáillesztett gallérral
fonal: Magic Bulky az Ice Yarns-tól, összesen 50 dkg
tű: 6-os

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.