2016. június 9., csütörtök

A legnagyobb kosár

... amit jelenleg horgoltam, ez lett:



Így néz ki 5 dkg-os pamutgombolyagokkal kitömve:


Jelenleg éppen plüssállatok laknak benne :)

Teljesen körkörösen, spirálisan horgoltam, tehát sehol nem csatlakoztattam a sorokat. Ahogyan próbálgattam, ennél a harmadik darabnál úgy döntöttem, mégiscsak így lesz a legegyszerűbb. Van egy középső méret is, ám az jelenleg azt a célt szolgálja, hogy az ötéves gyakorolja rajta a varrótű használatát (nem fényképeztem le, mindenféle színes fonalak lettek belevarrva, és még valószínűleg lesznek is.)

Az alját is spirálisan horgoltam. A szaporítás szabályszerűen, mindig ugyanott történt, így nem kör, hanem hatszög alakú.



Ez a darab elég nagy lett ahhoz, hogy valóban tárolásra szolgálhasson. Eredetileg még magasabbra szerettem volna, ám ennek határt szabott egyrészről a fonalkészletem, másrészről azért ekkora magasságnál már nem tart annyira, lehet, hogy egyébként is megálltam volna nagyjából itt.

Belehorgoltam 20 dkg kék, 20 dkg világos mentazöld, és 3 dkg maradék nyers színű fonalat. Ezzel gyakorlatilag az összes Himalaya Home Cotton fonalamat felhasználtam, ami most itthon volt.

tű: 5-ös, dupla szállal horgolva





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.