2014. február 23., vasárnap

Játékfagyi

Már régen megígértem nekik, hogy horgolok játékfagyikat. Különféle maradék fonalakból horgoltam.  Nagyjából ezt a mintát követtem: http://www.ravelry.com/patterns/library/ice-cream-cone-4  Mivel csak az elején néztem meg, nem jegyeztem meg pontosan, így nem egyforma hosszúak a tölcsérek, de szerencsére ez senkit nem érdekel. A gyerekeimnek inkább az volt  a fontos, hogy legyen olyan fagyi is a tölcsérben, ami a kedvenc színük :)

A fagyigombóc és a tölcsér találkozásához nem horgoltam fodrot, mert nem volt rá igény, sőt az egyikőjük egyenesen tiltakozott, mondván ő nem akar olvadozó fagyit. Pedig esztétikailag jól jött volna, hogy némileg eltakarja az összevarrás egyenetlenségeit.

A fagyik jól beleilleszthetőek a wc papír gurigákból készült tartókba. Máris indulhatott a fagyiárus játék, ami így télen különösen jó mókának bizonyult.



A vastag pulcsi


Egy téli, jó meleg, puha,hosszú pulcsit szerettem volna kötni, kellemesen színes színösszeállításban. Olyan fonalat szerettem volna választani amelyik kellőképpen puha, meleg, lehetőleg nem csupa akryl, és semmiképpen nem szúrós.


 









Fonal: Alize Superlana Maxi kétféle szürke, mályva és fehér színekben

Minta: http://www.ravelry.com/patterns/library/116-38-tunic-in-eskimo-with-cables-mid-front
A Drops ingyenes mintája

A patentmintát 7-es, a pulóver többi részét 8-as tűvel kötöttem. Kicsit rövidebbre kötöttem, mert az eredetit túl hosszúnak találtam.  A nyakát is valamivel rövidebbre kötöttem, mert semmiképpen nem szerettem volna magas nyakú pulcsit. Csavart mintát az ujjába is kötöttem.

A fonal és a tű vastagsága folytán gyorsan haladtam, így ez a pulcsi hamar élvezetet okozott a kötésben.

Az összevarrást ennek a videónak az instrukciói mentén készítettem: http://www.youtube.com/watch?v=xxLLcwjiwk8&list=PLcBheJX-o6T-vzHnZQKefxp0i7muGL4OQ&index=2
A vastag fonal okozott némi nehézséget. Szerettem volna észrevétlenebbre csinálni az összeillesztést, de így elsőre azért ez nekem nehézkes volt. Remélem, legközelebb majd könnyebben megy :)





2014. február 3., hétfő

Nyári szoknya télen


Ez a minta Ravelry-n nyári szoknya néven található meg (http://www.ravelry.com/patterns/library/summerskirt-with-kitten). Úgy gondoltam,  a nagylányomnak teljesen mindegy, hogy nyáron vagy télen kap pörgős szoknyát, ha valóban pörög, és megfelelő a színösszeállítása, akkor örülni fog neki.

Jelenleg a lila a kedvenc. Az Alize Cotton Gold (55 pamut, 45% akryl) fonalakból egy lila árnyalatot és egy színátmenetes fonalat választottam alapanyagnak. Nagyon puha hatású kötve ez a fonal. Ugyan vékony is, valóban inkább nyári, mint hűvösebb időre való lett a kész darab.



A mintát igazán egyszerű volt megkötni, csak a folyamatos, egyenletes, három soronkénti szaporításra kellett figyelni. A vége felé már annyira hosszú volt egy kör, hogy alig győztem a végére érni. A szoknya viszont így valóban pörög, ami lényeges.