2013. december 28., szombat

Shrug

Egy Facebook-os közös rendelésből került hozzám a Dropstól a Big Delight fonal. Nem igazán tudtam, mit választok, mikor megrendeltem. Gyönyörű színátmenetes fonal, vastag, és gyapjú, körülbelül ennyit tudtam róla. Úgy gondoltam, valami poncsófélének alkalmas lesz. Körülnéztem, milyen darabokat alkottak belőle mások, és meg is találtam a nekem való mintát, némileg kombinálva egymással az alapszabást és a nagyimintát.

Azt nem tudtam, hogy rémesen szúrós gyapjúfonalról van szó. Mikor kézbe vettem, már egyértelmű volt, hogy számomra ebből fonalból csakis olyasvalami készülhet, ami nem érintkezik közvetlenül a bőrömmel.

Az alapminta innen való: http://www.lionbrand.com/patterns/90689AD.html
Ezen az oldalon több hasonló mintát is találunk shrug néven. Nagyobb eltérés lényegében csak a méretek között van: milyen hosszú, milyen széles, inkább négyzet vagy inkább téglalap alakú az alapszabás, lesz gallérja a kész darabnak vagy sem, lesznek rajta gombok vagy sem.

A nagyimintát könnyű horgolni, és mégis élvezetes, egy kezdő horgolónak is. Nem túl unalmas ahhoz, hogy hosszú távon, egy nagyobb darabnál is jól érezze magát benne az ember.

A szegély, ami a zöld fonalból készült tulajdonképpen méretnövelés céljából került oda, mert a 30 dkg-nyi Big Delight kisebb alapot adott, mint szerettem volna.










2013. december 16., hétfő

A kapucni

Volt egy adag nagyon jó pihe-puha gyapjúfonalam, ami egy közös rendelésből származott. Amennyi tapasztalatra eddig szert tettem a fonalak terén, azért az ennyire puha gyapjúfonal az elég ritka, vagy az én bőröm nagyon érzékeny, nem is tudom. Mindenesetre engem sokféle gyapjúfonal szúr, ami másokat nem, ez viszont kivétel volt. A Drops Baby Merino fonaláról van szó, halvány türkiz színben, amiből volt x gombolyagnyi mennyiségem. Ez egy elég vékony fonal. Ugyan kipróbáltam egy szállal kötve és horgolva is, és meg is állapítottam, hogy ebből a fonalból milyen jó kis felsőt lehetne kötni/horgolni, amit akár még közvetlenül a bőrömmel érintkezve is tudnék hordani, hiszen annyira puha, de nekem ehhez most nem volt türelmem.

Nem volt türelmem ahhoz, hogy nekiálljak 3-mas vékonyságú tűvel egy ilyen finomabb darabhoz, tekintetbe véve, hogy elég lassan haladok az ilyesmivel (van pár megkezdett és egyelőre befejezetlen dolgom ilyen típusú munkákból). Úgy tűnt, két és három szállal horgolva is jól működik ez  a fonal, így maradtam ennél a megoldásnál. A végleges verzió 3 szállal 5,5 -es tűvel horgolva készült.

A krokodil mintához ezt a tutorialt használtam: http://moiracrochets.hubpages.com/hub/Crocodile-Crochet-Stitch-Pattern
Sokfélét lehet találni interneten. Miután megnéztem egyet videón, főként azért, hogy megjegyezzem, pontosan hogyan is kell megfordítani a munkát a krokodilminta másik feléhez, jól jött egy ábrás verzió is, amit könnyebben tudok követni.

Szerettem volna még egy sálfélét is egybehorgolni a kapucnival, de a fonal ekkora darabhoz lett végül elég.

A világos krokodilminta 2 szállal, Drops Baby Merino fonal egy szála és gombolygós Play fonal egy szálának összefogásával készült.

A kapucni mintájához, formájához ez  a darab adta az ihletést:  http://www.ravelry.com/patterns/library/crocodile-pixie-hat







2013. december 8., vasárnap

Nyaklánc

kellékek:
  • 3 db fagolyó
  • négy féle színű akrilfesték
  • ecset
  • vizes tálak, víz
  • valamilyen rongy letörölni a festéket, gyereket :)
  • nagyfokú, tompa végű tű
  • fonal
  • olló
  • jégkockatartó

Először dolgoztam akrilfestékkel. Nem tudtam, vajon a gyerekekkel való közös festés során mennyi fog valóban a fagolyókra kerülni, és mennyi a gyerekekre. Igyekeztünk azonnal, még száradás előtt letörölni róluk, amit bizony nem igazán élveztek. Utólag nagyon macerásnak minősítették ezt a festést, az eredménytől viszont el voltak ragadtatva. Saját festésű, fűzésű nyakláncuk lett.

A megfestett golyókat belepotyogtattuk a jégkockatartóba száradni. Száradás után felfűztük őket.


Kert ősz végén

Ezek a képek november végén készültek a kertről, vagyis pár nyíló, még mindig nyíló virágról.


Nem is gondoltam volna...komolyan. Én ebből még azt szűröm le, mennyire kezdő kertész is vagyok. A kertben nyíló pár virág a nyár színeit idézi, mintha meghazudtolná a közelgő telet. Meg is teheti, hiszen még nem is igazán volt fagyközelben a hőmérséklet. Kicsit fakóbbak, kicsit lankadtak a szirmaik, kevésbé formásak, mint fénykorukban. Egy-egy ponton díszelegnek csak az egyébként fakó kertben, mégis kedves rájuk nézni, miközben az ember bejön vagy kimegy a házból.